1997.07.01-jén született, szürke, póni herélt. 2007 októberében került hozzám.

2007 október
Máriahalom
Itt lakott Villám egyedül vagy 10 hektáron bekerítve. Sokszor kiszökött, mert unatkozott. A kis gazdája már kinőtte, így eladó sorba került. Igazából nem akartam lovat venni, de nem kértek érte sok pénzt, és volt közös ismerősünk, aki ajánlotta, hát megvettem.
2007
Ezzel a felszereléssel került hozzám, de a nyergen gyorsan túladtam.
2007
Piliscsaba
Évek óta nem ültek rajta, így néhány hónap eltelt, amíg csak én ültem rajta. 10 éves, be volt lovagolva, de azért volt vele bőven dolgom.
2007 december
Piliscsaba
Persze ahány gyerek volt a lovardában, mind fel akartak ülni rá
2018 január
Gyorsan beletanult a fogatozásba is, a raklapszánkózást nem hagyhattuk ki!
2008
Piliscsaba
Itt már azért látszik, hogy sok fölösleges kilótól megszabadult
2008
Piliscsaba
2008
Gyorsan a gyerekek kedvence lett
2008 december
Sóskút
2009 január
Sóskút
2009 május
Sóskút, nyílt nap
2009 Sóskúti Lovarda
TF Lovaskultúra Oktató Szak tanévnyitó ünnepsége
Mint másodéveseknek, a mi feladatunk volt az évnyitó lovas műsorának összeállítása. A ló történetét kellett röviden összefoglalnunk. A lovarda iskolalovai és néhány saját ló bevonásával, alig 2 nap helyszíni gyakorlási lehetőséggel ezt tudtuk produkálni. Hajnalig írtuk a szöveget, kerestük a megfelelő zenéket, vágtuk össze a videót a kivetítőre és sakkoztuk, hogy melyik lóval melyik évfolyamtársunk melyik jelenetben szerepeljen. Hatalmas munka volt, de a mai napig nagyon büszke vagyok rá. Ahogyan Villámra is, akit gyakorlatilag 2 hét alatt kellett megtanítanom a nyereg és kantár nélküli munkára. Tökéletesen szerepeltek Csillámmal az ősemberes jelenetben.
2010 február
Szeretem a lovaimat
2010
TF Lovaskultúra oktató szak tanévnyitó ünnepsége
A ló történetét bemutató előadásunk első jelenete, ahol az ősembereknek
a ló csupán élelmet jelentett és a pillanat, amikor mást is meglátott benne valaki
2010 május
Pilisvörösvár
A TF-es előadásra készülve jöttem rá, hogy Villám sokkal szívesebben dolgozik nyereg és kantár nélkül. A versenyre készülők között mindig nagy riadalmat keltettünk a fedett lovardában, hogy felszerelés nélkül közlekedünk, de amikor látták, hogy simán bármilyen szituációban be tudjuk tartani a jobbkezes szabályt és bármilyen alakzatot lelovagoltunk nyakmadzaggal, megnyugodtak és csak csendben ámultak.
2010 május
Pilisvörösvár
2010 május
Pilisvörösvár
2011 augusztus
Pilisvörösvár
Bátyám is kipróbálta a kis pónikocsit, amit azért kaptam nászajándékba, hogy nagy pocakkal azért már ne lovagoljak, de mégis tudjam mozgatni Villámot. Egyébként fogatban sokkal szófogadóbb, mint nyereg alatt.
2012 május
Villám megadja a teljes szabadság érzését annak, aki készen áll rá
2012 május
Szeret ugrani
2012 június
Pilisi Lovas Majális
Kíra és Petra szabad idomítós bemutatója
2012 augusztus
Elkezdeni soha nem lehet elég korán. Villám akármekkora rosszcsontságokra is képes, de ha pici gyerek van a közelében, mindig nagyon türelmes és figyelmes.
2012 Látkép a pónikocsiról
2013 október
Ha kell, tyúklépésben halad kis vezetője mögött, nehogy elé kerüljön.
2013 október
2013 november
Pilisvörösvár
A várva várt pillanat: amikor már a saját gyerekem ül a pónimon.
2014 augusztus
Alapszabály lovaknál: a legfinomabb fű mindig a lábad alatt van!
2015 május
Végtelen türelemmel viseli a gyerekeket, ahogy serénykednek körülötte
2015 június
Pilisvörösvár
2017 június
Pilisszántó
2017 december
Villám úgy gondolta, jó buli kibújni a kötőfékből nyergelés közben és visszarongyolni a legelőre. Póniból van, na.
2018 november
2020 június
Villámmal szőrén, nyakkarikával a legnagyobb élmény a lovaglás, már ha a lovas eljut erre a szintre
2021 február
2021 március
2021 március
2021 március
2021 április
2021 április
Bendzsó és Villám füvet nyírnak
2021 május
2021 június
Villám magabiztosan vezeti a csapatot
2021 június
Az utolsó képem, amit Villámról készítettem, mielőtt tragikus hirtelenséggel itthagyott minket.

Hivatalos Facebook oldalamra a következő bejegyzést írtam 2021 július 9-én:

Kedves Mindenki, akik ismertétek Villámot! Több, mint 3 hét kellett ahhoz, hogy össze tudjam kaparni magamat, és elmondjam nektek itt, amit személyesen még mindig nagyon nehezen megy: Villám eltávozott az örök égi legelőkre. Egy gyors, és végzetes lefolyású kólika vitte őt el egyik napról a másikra. Felfoghatatlan gyorsasággal történt minden. Miután észrevettük, hogy baj van, a kiérkező állatorvos javaslatára azonnal bevittük Üllőre, de sajnos már ott sem tudtak segíteni rajta. Egy vödör jeges víz a nyakamban kellemesebb érzés lett volna, mint ahogyan ez a mondat belém vágott. Nem volt mit tenni a búcsúzáson kívül. Villám 23 évet élt egészségben, szeretetben. A legjobb póni volt a világon, aki 14 évig tanította mellettem a gyerekeket lovagolni. Sokan siratják őt velem együtt, hisz hiába volt már huszon éves, pajkos jókedve sosem hagyta el. A végletekig türelmes volt a gyerekekkel szemben és kedvessége minden szívet elrabolt. Kérlek, emékezzetek meg róla egy kedvenc képetekkel, amit itt megosztotok. Hiánya sokáig fájni fog, és mindig szeretettel fogunk gondolni rá. Csacsi öreg kis jegesmedvém, legyen Neked mindig zöld a határtalan égi legelő!