Bemutatkozás

Fehér Lilian vagyok. Nemzetközi kapcsolatok szakreferens és lovaskultúra oktató felsőfokú végzettséggel rendelkezem. Az első csak lépcsőfok volt a másodikhoz, amikor még nem voltam biztos benne, hogy mihez kezdjek magammal. Jelenleg egyéni vállalkozóként, főállásban, lovasok és lovak alapképzésével foglalkozom.

Általános iskolás korom óta lovagolok rendszeresen. Én is úgy kezdtem, mint a nálam lovagoló gyerekek. Heti egy-két alkalommal a legközelebbi lovardában először futószáron, majd osztályban róttam a köröket télen-nyáron, és alkalomról alkalomra izgatottan vártam, hogy vajon melyik lóra fognak legközelebb ültetni. Felső osztályba lépés után új lovaglási lehetőség után is kellett néznünk, így kerültem a Nemzeti Lovarda falai közé, ahol először kezdő lovasként tanultam, majd évek múltán eljutottam oda, hogy egyesületi színekben az egyesület lovaival versenyezhettem díjugratásban.

Középiskolás koromban, az érettségihez közeledve már gyakran eljártam a nyári szünetekben olyan lovas táborokba segíteni, ahol cserébe lovagolhattam. Főleg Balaton környéki lovardákat kerestem, így a szünetre jutott munka is, nyaralás is, lovaglás is. Így utólag visszagondolva nagy felelőtlenségnek tartom, hogy tizenévesen, végzettség nélkül lovat és gyerekeket bíztak rám, de ez akkor még nem az én felelősségem volt, nem is voltam tisztában vele. Ma már nekem is vannak olyan tanítványaim, akik segítenek a nyári táborokban, de sosem hagynám úgy magukra őket, mint ahogy anno rám bízták a gyerekeket.

Mindig, mindenhol voltak kedvenc lovaim, de saját lovat nem tudott volna fenntartani a családom, pedig mindig is nagyon szerettem volna. Így utólag nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem lehetett saját lovam idő előtt, de erről majd egy külön írás szóljon. Már főiskolás voltam és mellette dolgoztam, amikor megvettem életem első lovát, Csillámot. Ő akkor 3 éves volt, és alig volt belovagolva. Csillám történetét a Lovak menüpont, Csillám alpontban ismerhetitek meg úgy, ahogy a többi lovamét is. Csillám bértartásban volt sokáig Piliscsabán, ahova busszal jártam ki majdnem minden délután a főiskolai óráim után és az ő belovaglása volt a legfőbb elfoglaltságom az iskola mellett.

Néhány év múlva úgy alakult, hogy az akkori párommal kibéreltük azt a lovardát Piliscsabán, ahol Csillám bértartásban volt. Akkor már vállaltam lovasok oktatását, és egy barátnőmmel lovas tábort is hirdettünk. 2-3 lóval és 3-4 gyerekkel ez inkább csak szórakozás volt, mint munka. Ezekben az időkben került hozzám Villám, a kis szürke póni. Róla is a Lovak menüpontban mesélek külön, bővebben. (Villám 2021 nyarán egy súlyos kólika következtében elpusztult, így az ő történetét az In Memoriam menüpontban találjátok.) Kb. másfél év után a lovardával és a párommal is megszakadt a kapcsolat. Csillámmal és Villámmal elköltöztünk Sóskútra.

Az első diplomámat követően jelentkeztem a Testnevelési Egyetem Lovaskultúra oktató szakára. A felvételin ismerkedtem meg valakivel, aki felajánlotta, hogy vezessem az épülő lovardáját, mert nekem már van benne tapasztalatom. Elvállaltam. Csillámmal és Villámmal Sóskúton töltöttünk kb. egy évet, majd egy baleset miatt haza kellett költöznöm, mert szakadt térdszalaggal nem tudtam vezetni a lovardát.

A sorsunk ezután ismét visszaterelt minket a Pilis környékére. A sok lovardavezetési terhet le akartam tenni a vállamról és ismét bértartásba adtam a lovaimat Pilisvörösváron. Azóta ez így is van, mert egy lovarda vezetése annyi más elfoglaltsággal jár, hogy az oktatásra, amit igazán szeretek csinálni, alig jutott idő. Közben befejeztem tanulmányaimat a TF-en, és végre diplomás lovas oktatónak mondhattam magamat.

Egy újabb lovas baleset során (ún. “patakos sztori”) volt szerencsém megismerni a férjemet, aki akkor tűzoltóként dolgozott, és mentett meg minket Csillámmal. Ez a legnagyobb történet az életemben, természetesen majd ezt is elmesélem. Családot alapítottunk, és Pilisvörösvárra költöztünk. Két csodálatos kislányunk szintén nagy állatbarátok, látszik rajtuk, hogy a vér nem válik vízzé.

3 évig Pilisszántón voltak a lovaim, mert ott találtam számukra olyan helyet, ahol a természeteshez igen közel álló tartásmódban élhetik az életüket. Ehhez a tartásmódhoz amennyire csak lehet, ragaszkodom.

Úgy alakult, hogy 2020 áprilisában új helyet kellett keresnem a lovaimnak, mert a lovas oktatói tevékenységem ellehetetlenült Pilisszántón. Fájó szívvel, de teli reménységgel elhagytuk a Pilis hegység közvetlen közelségét.

Piliscsabára költöztettem a lovaimat, ahol a lovak tartásmódja szintén természetes életmódjukhoz igen közel áll, így lovasaikat kiegyensúlyozott lelkiállapotban várják minden nap.

Hivatásom
a kezdő lovasok minőségi oktatása. Egy lovas általános iskola szeretnék lenni, ahonnan lehet tovább tanulni és szakosodni. Hiszem, hogy a jól lerakott alapokra lehet csak építkezni. Úgy gondolom, hogy amikor egy ember összeismerkedik egy lóval, akkor az olyan, mint amikor két idegen találkozik, akik nem ismerik egymás anyanyelvét. Én a tolmács szerepét töltöm be.
Először is bemutatom őket egymásnak. Legszívesebben azzal kezdem egy új lovas oktatását, hogy megmutatom, miből áll egy ló napja, hogyan élik életüket a ménesben? Hogyan kommunikálnak egymással a lovak? Mit gondolnak? Mire hogyan reagálnak? Mik az alapvető ösztöneik melyek meghatározzák a viselkedésüket?
Ilyen alapismeretek nélkül igazából nem is volna szabad lóra ülnünk. Persze a hétköznapok nem mindig adnak lehetőséget ezekre a mélységekre, de a lovas óráimon mindig törekszem arra, hogy ezekbe is bepillantást adjak.
A táborokban több időnk van, akkor nagyobb hangsúlyt fektetünk ezekre az ismeretekre. A technikai lovas tudás mellett a lovak körül tevékenykedő felnőttek és gyerekek óhatatlanul tanulhatnak nálam még rendszeretetet, empátiát, csapatmunkát és felelősségtudatot egy állat iránt.